Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ég a hévízi botránybomba zsinórja

Ismeretlen tettes ellen, csalás, sikkasztás, hűtlen kezelés és hanyag kezelés gyanúja miatt tettek feljelentést hévízi önkormányzati képviselők a gyógyfürdő vélt gazdálkodási gondjai miatt - közölte a Fidesz hévízi elnöke kedden.


Dátum: 2009-07-29 10:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=136780
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:36:58.966474, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Papp Gábor elmondta: a Zala Megyei Főügyészségen és a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságon tettek feljelentést négyen a Sikeres Hévízért önkormányzati képviselőcsoport nevében a hozzájuk eljuttatott adatok, dokumentumok birtokában. Mindezt azt követően, hogy két hete a Hír TV bemutatott egy műsort, amely szerint a gyógyfürdő elmúlt három évének gazdálkodása visszásságokra utal, egyebek mellett túlságosan magas a hitelállománya.

A képviselő úgy fogalmazott: a tévéműsorban látottak, továbbá a nekik eljuttatott számlamásolatok, információk alapján "esetlegesen büntető törvényi tényállásokat kimerítő cselekmények bennünk a csalás, sikkasztás, hűtlen kezelés, hanyag kezelés elkövetésének lehetőségét vetik fel". Ezeket az információkat összegezték és kedden eljuttatták a hatóságokhoz.

Hegedűs Lajos, a Hévízgyógyfürdő Nonprofit Kft. - korábban kht. - ügyvezető igazgatója alapvetően politikai támadásnak minősítette a feljelentést. Azt mondta, hogy a képviselőknek minden alkalommal módja volt betekinteni az intézmény irataiba, az elmúlt években ők maguk is jóváhagyták az üzleti terveket és a hitelfelvételeket. Legutóbb is mind a négy képviselő megszavazta azt a plusz költséget, ami a tófürdő rekonstrukciójához még szükséges volt.

"Teljesen átlátható az intézmény gazdálkodása, ezért nem értem, hogy ha voltak kérdéseik, miért nem tették fel korábban, ha bármiféle szabálytalanságot vélelmeztek?" - fogalmazott az ügyvezető. Hozzátette: a kritizált ügyek 2007-ben és 2008-ban, vagyis már lezárt években történtek, a mérlegeket auditálták, a beszámolókat mindkét tulajdonos - a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő mellett az önkormányzat - elfogadta.

Kapcsolódó elemek