Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Botrányos BKV végkielégítés

Már egy hete tart a BKV legújabb botránya - utalt a társaság humánpolitikai igazgatójának százmilliós végkielégítésére a Fidesz fővárosi képviselője. Németh Szilárd kijelentette: a budapesti közlekedési vállalat járműparkja katasztrofális állapotban van, a járművek koszosak, miközben a polgárok a folyamatosan emelkedő a jegy és bérletárakkal szembesülnek: ma már 300 forintba kerül egy vonaljegy.


Dátum: 2009-07-29 12:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=136789
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:37:01.887237, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Botrányos BKV végkielégítés (Németh Szilárd)

"Egyértelműen kimondható, hogy az utazás teljes biztonsága került veszélybe, az utasok teljes bizonytalanságban: élet, vagyon és utazási bizonytalanságban utazhatnak" - jelentette ki Németh Szilárd.

Két és fél milliárdos gyanús szerződéseket gyűjtött össze a fővárosi Fidesz frakció tájékoztatott a képviselő. Emlékeztetett a "mutyi-busz" tenderre, az állandó kiszervezésekre. 87 milliárd forint adósság és húszmilliárd éves működési veszteség mellett fizetett a BKV 100 millió forintos végkielégítést volt személyzeti főnökének.

A Fidesz fővárosi képviselője közölte: a társaság humánpolitikai igazgatója közös megegyezéssel távozott a cégtől, végkielégítésének kiszámításakor számos visszásság történt. Rávilágított, hogy hány jogcímen kapott juttatásokat a volt igazgató, hozzátéve, hogy még szolgálati gépkocsiját is megkapta a BKV-tól, annak összes átírási költségét a társaság fizette, "ami a pofátlanság csimborasszója a történetben".

Németh Szilárd úgy fogalmazott: azzal a szerződéssel, amellyel Szalainé Székely Eleonóra a BKV-nál maradhatott, miután átutalták 100 millió forintos végkielégítését, a 100 milliós extrajuttatását akarták törvényessé tenni.

A Fidesz kezdeményezi Balogh Zsoltnak, a BKV általános vezérigazgató-helyettesének és Székely Gábornak, a felügyelőbizottság elnökének felmentését is, az ügyben játszott elengedhetetlen szerepük miatt - közölte Németh Szilárd.

A Fidesz Hagyó Miklós főpolgármester-helyettestől azt kéri: az összes végkielégítési ügyet tárja a nyilvánosság elé. Németh Szilárd kifejtette: alátámasztja érvelésüket, hogy nem tudni, miért hosszabbították meg Szalainé Szilágyi Eleonóra felmondási idejét 15 hónappal, valamint az is, hogy a volt humánpolitikai igazgató előrehozott öregségi nyugdíjra volt jogosult, tehát nem járhatott volna neki a juttatás. Árulkodó az is, hogy a 100 milliós összeget még 2008 márciusában, felmondási idejének lejárta előtt átutalták - hangoztatta Németh Szilárd, hozzátéve: ebben a helyzetben az "egyetlen elfogadható megoldás", ha Szalainé visszafizeti a végkielégítést.

A képviselő szerint a volt humánpolitikai igazgató szerződése, illetve annak módosítása egyetlen célt szolgált: a korábban kifizetett 100 millió forintos juttatás jogcímét megpróbálják törvényessé tenni. Ebben az esetben fennáll a színlelet szerződés kötése, ami egy közpénzekből működő cégnél "teljes egészében elfogadhatatlan" - mondta Németh Szilárd.

A Fidesz a legfőbb ügyészhez fordul a BKV volt humánpolitikai igazgatójának ügye miatt, mivel felmerül a különösen nagy kárt okozó hűtlen kezelés, vagy hanyag kezelés "tényállása" - jelentette ki Németh Szilárd.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1954, 'source_type': 'media', 'source_id': 3393, 'target_type': 'article', 'target_id': 91778, 'relation_type': 'describes'}