Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Babák Mihály találkozna a szlovák köztársasági elnökkel

Babák Mihály, Szarvas fideszes polgármestere arra kéri - az MTI-hez is eljuttatott - levelében a magyar külügyminisztert, hogy működjön közre egy találkozó megszervezésében Ivan Gasparovic szlovák köztársasági elnökkel.


Dátum: 2009-07-29 14:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=136801
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:37:05.764117, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szlovák nemzetiségűek által is lakott város polgármestere a levél tanúsága szerint azért kérte Balázs Péter külügyminiszter segítségét, mert a szarvasiakat "mélyen megdöbbentette" a szlovák parlament által hozott, a szlovák államfő által szentesített nyelvtörvény, amely "gyakorlatilag kizárja a magyar nyelv hivatalos alkalmazását, de drasztikusan korlátozza azt a mindennapi élet során is".

Babák Mihály augusztus második felében Pozsonyban szeretne találkozni a szlovák államfővel. Vele tartana a helyi szlovák önkormányzat elnöke is, és jelezték részvételi szándékukat a szintén szlovák által is lakott Tótkomlós és Békéscsaba vezetői is.

A delegáció tagjai a találkozón szeretnék megosztani személyes tapasztalataikat a szlovák államfővel, valamint kérni szeretnék "segítő közreműködését" is - derül ki a levélből.

Kapcsolódó elemek