Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Horgászengedély a fókának

André, a skóciai Loch Lomond-ban vadorzóként megtelepedett fóka ideiglenes engedélyt kapott arra, hogy lazacra vadásszon. A brit média jelentette, hogy fényképes horgászengedélyt állították ki Andrénak, "akit" sem a feldühödött horgászok elejteni, sem pedig a búvárok befogni nem tudtak. A ravasz fóka immár valóságos turisztikai attrakció, amióta egy évvel ezelőtt a tengerrel csak keskeny erek révén összekötött tavat választotta lakhelyül.


Dátum: 2003-04-22 12:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9558
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:14:00.019014, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Időnként azonban a fóka visszatér a természetes közegbe, ilyenkor az egyik horgászegyesület lazacbefogó területén hosszabb időt tölt el, és több ezer font sterling értékben lakmározik az értékes halból. Ezért a horgászok el akarták pusztítani a falánk vadorzót, ez azonban tiltakozáshoz és mentőakciókhoz vezetett. Loch Lomond horgászegyesülete végül is úgy oldotta meg az ügyet, hogy fényképes horgászengedélyt állított a fóka számára (annak ellenére, hogy nem horoggal fogja a halat). Az okmány október 31-ig érvényes. Ezt követően ismét orvhalásznak minősül André, ezért el kell fogni és abba a fókakolóniába kell telepíteni, ahová tulajdonképpen tartozik - jelentette a dpa.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek