A polgári koalíció a Fidesz-MDF szövetséget jelenti
Az MDF a Fidesszel kötött együttműködési megállapodásával megszabta koalíciós szándékait és határait is; a demokrata fórum a parlamenti pártok közül egyedül a Fidesszel tud és akar koalíciót - mondta csütörtökön Dávid Ibolya Fürgeden.
Dátum: 2002-03-07 17:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=679
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:20:10.595572, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MDF elnöke, igazságügy-miniszter így reagált Csurka Istvánnak, a MIÉP elnökének szerdai bejelentésére, miszerint pártja az országgyűlési választások második fordulójában kész akár több mint 100 jelöltjét visszaléptetni a Fidesz-MDF javára.
Dávid Ibolya kifejtette: Magyarország nemzeti és nemzetközi érdekei egyaránt azt diktálják, hogy a polgári koalíció a Fidesz és az MDF szövetségét jelentse. Sem egy nagykoalíció, sem fogadatlan prókátorok külső támogatása nem fér bele a polgári összefogásba. Hangsúlyozta: a választópolgárok pontosan tudják, hogy kitől várhatnak polgári kormányzást Magyarországon, amit a Fidesz és az MDF a jövőben is biztosítani tud.