Rekonstruálták a Djindjic gyilkosságot
A szerb rendőrség rekonstruálta Zoran Djindjic szerb kormányfő elleni merényletet. Ismeretes, hogy Djindjicet március 12-én lőtték le a belgrádi kormánypalota tövében található parkolóban, amint éppen kiszállt szolgálati gépkocsijából. A kormányfőt két lövés érte, a mellkasán és gyomortájékon. Djindjic gyakorlatilag már a merénylet pillanatában halott volt, mivel a merénylők által használt lövedékek teljesen szétroncsolták létfontosságú szerveit.
Dátum: 2003-04-22 12:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9560
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:14:00.612421, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormány a gyilkosság napján a zimonyi klánként ismert maffiacsoportot vádolta meg a merénylet elkövetésével és megszervezésével. Azóta a hatóságok gyanúja teljes mértékben beigazolódott, a bűnbanda vezetői kivétel nélkül mind közvetlenül részt vettek a merénylet végrehajtásában. A klán utasítására Zvezdan Jovanovic a vörössapkás osztagként ismert belügyi kommandó parancsnokhelyettese húzta meg a ravaszt. Jovanovic a kormánypalotánál lévő park túloldalán, az Admirala Geprata nevű utcában található négyszintes épület egyik szobájának belsejéből, 182 méterről adta le a halálos lövéseket. A Zveki ragadványnéven ismert kommandóst 12 nappal a merénylet után fogták el, s néhány napra rá a merénylő beismerte tettét. A hatóságok mára fényt derítettek a merénylet minden részletére. A közvetlenül a gyilkosságban 12 személy vett részt, hatan háttértámogatást nyújtottak nekik. Az "akció" azzal indult, hogy az állambiztonsági szolgálat két illetékese, Branislav Bezarevic és Toni Gavric riasztotta a zimonyi klán tagjait, amikor Djindjic gépkocsija elhagyta a belgrádi elit negyedben, Dedinjén lévő miniszterelnöki rezidenciát, s a kormánypalota felé indult. A két titkosrendőr a Djindjic biztonságát szavatoló testülethez tartozott, aznap a kormány épületéből kamerákon át figyelték a miniszterelnöki gépkocsi-konvoj mozgását. Bezarevic és Gavric fejenként 1200 eurót kapott a közreműködésért, mindketten börtönben vannak. Zvekin kívül még két személy - Aleksandar Simovic és Ninoslav Konstantinovic - tartózkodott abban a helyiségben, ahonnan a kommandós leadta a halálos lövéseket. A gyilkosság napjának reggelén a zimonyi klán vezetőgárdájához tartozó Vladimir Milisavljevic "Budala" vitte őket a helyszínre. Az Admirala Geprata utcában már előző napon leparkoltattak egy gépkocsit, amely átadta a helyét a merénylőket szállító Vokswagen Passatnak. Zveki és két segítője így feltűnés nélkül érkezhetett a helyszínre és a gyilkosság után ugyanazzal a gépkocsival sietve távoztak. Az Admirala Geprata utcába egy gépkocsiban tettrekészen és állig felfegyverkezve várakozott a zimonyi klán egyik vezetője, Mile Lukovic Kum és egy másik maffiózó. Az volt a feladatuk, hogy biztosítsák a merénylők menekülését, ha közbejön valami váratlan esemény. A gyilkosság idején a kormány épületénél a zimonyi bűnbanda alapítója és vezetőjeként ismert Dusan Spasojevic "Siptar" és egyik társa körözött gépkocsijával, figyelték a helyszínt. A dedinjei kormányrezidencia és a belvárosi kormánypalota között félúton három klántag leste azt a pillanatot, amikor a kormányfőt szállító gépkocsi-konvoj áthalad előttük. Az egész akciót egy belgvárosi belgrádi lakásból irányította a Legija néven ismert Milorad Lukovic. Köztudott, hogy Legija korábban a vörössapkások parancsnoka volt. Legija, Siptart és Kum állt a zimonyi klán élén. Már csak Legija van szökésben, a másik két maffiafőnököt néhány héttel a merénylet után tűzharcban lőtte le a rendőrség terroristaelhárító osztaga.
A március 12-én elkövetett merénylet előtt a zimonyi klán összesen négy alkalommal próbálkozott a gyilkossággal, de valami miatt mindig meghiúsult szándékuk. Kétszer vállról indítható páncéltörő rakétával akarták szétlőni a kormányfőt szállító gépkocsit, egyszer Svetozar Marovic szerbia-montenegrói államfő beiktatása után, az államközösségi parlament épülete előtt akarták orvul lelőni a kormányfőt, illetve próbálkoztak a merénylettel a dedinjei miniszterelnöki rezidenciánál is. Mint ismeretes, a Djindjic elleni merénylet az első lépése lett volna egy jól előkészített államcsínynek, amely során a milosevici rezsim és a zimonyi klán emberei kerültek volna hatalomra. Ismert a puccs részletes forgatókönyve, amelyet a hatóságok szerint az úgynevezett "hazafias erők" készítettek elő. A zimonyi klánon kívül a bűnhálózathoz tartoztak a milosevici rezsim politikusai, rendőrök és titkosszolgálati tisztek, újságírók és a volt rendszerben meggazdagodott üzletemberek is szövetkeztek a hatalom megdöntésére. Miután a merénylet közvetlen elkövetőinek kiléte már ismert, a rendőrség a puccskísérlet előkészítésében részt vevő és a zimonyi klánnak támogatást nyújtó személyek felkutatására összpontosítja figyelmét. A nyomozás végső szakasza a zimonyi klán külföldre menekített pénzének felkutatása lesz.
MTI - fidesz.hu