Vissza kell vonni a terézvárosi "csendrendeletet"
Vissza kell vonni a terézvárosi "csendrendeletet", nem kellene "foltozgatni" - mondta Wertán Zsolt, a KDNP VI. kerületi és fővárosi önkormányzati képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Dátum: 2009-07-30 17:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=136854
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:37:22.418856, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus kijelentésével arra utalt, hogy a terézvárosi önkormányzat szerdán honlapján azt közölte: kompromisszumos megállapodással zárult a terézvárosi szórakozóhelyek nyitva tartását szabályozó rendelettel kapcsolatos egyeztetés, amely a helyi vendéglátóipari egységek üzemeltetői és az önkormányzat között zajlott.
A közlemény szerint a felek "modellértékű szabályozás kialakításában állapodtak meg".
Wertán Zsolt elmondta: a VI. kerületi szabályozás, amelynek értelmében szeptembertől este 10 és reggel 6 óra között nem tarthatnak nyitva a kerületi szórakozóhelyek, több ponton is alkalmatlan a probléma kezelésére, ezért azt vissza kell vonni és újat kell alkotni helyette.
A képviselő szerint a vendéglátóipari egységeknek maguknak kellene biztosítaniuk a körülöttük élők zavartalanságát, "és ha ezt nem teszik meg, akkor a működési engedélyt vissza kell vonni gondolkodás nélkül".
Mint hozzátette, vannak jól működő példák más kerületekben, ahol a vendéglátóipari egységek biztonsági őrei rászólnak a hangoskodókra és folyamatosan rendet tartanak az utcán.
Wertán Zsolt szerint a VI. kerületi "csendrendelet" megalkotásának az lehetett az értelme, hogy a jelenlegi vezetők szavazatokat szerezhessenek a közeli választásokra.