Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A volt szocialista alpolgármester megúszhatja?

Írásbeli kérdéseket tesz fel Kaszab Csaba volt kőbányai szocialista alpolgármester ügyében az igazságügyi és rendészeti miniszternek és a legfőbb ügyésznek Révész Máriusz.


Dátum: 2009-07-31 12:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=136879
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:37:30.378941, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: A volt szocialista alpolgármester megúszhatja? (Révész Máriusz)

Az akkori alpolgármester elszámolási vitába keveredett egy másik szocialista vállalkozóval, aki egy fiktív munkavégzés ellenértékét végül visszafizette az önkormányzatnak. Kaszab Csaba, a számára átadott pénzt azonban nem volt hajlandó visszaadni a vállalkozónak, aki feljelentette a volt alpolgármester: így kezdődött Kaszab büntetőügye - közölte a Fidesz képviselője.

Kaszab Csaba akkor, hogy "a helyzetét mentse, az ügyészségnek részletes feltáró beismerő vallomást tett" az enyhébb ítélet, és a gyorsabb tárgyalás reményében. Tárgyalás nélkül első fokon két év letöltendő szabadságvesztésre és négymillió forint mellékbüntetésre ítélték, melyet másodfokon jóváhagytak: "vezető beosztás, hivatalos személy által folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett vesztegetés" bűntettének megállapításával. Ugyanez a vád egyébként Hunvald György ellen is, de ma a büntetőtörvénykönyv szigorodásával már nem lehetne megúszni négy évvel - tette hozzá Révész Máriusz.

Kaszab Csaba a mai napig nem kezdte meg büntetésének letöltését, először halasztást kért, majd miután ezt megkapta, felülvizsgálati kérelemmel élt, melynek eredményeként eljárási hibára hivatkozva a másodfokot új eljárásra kötelezték. A másodfokú eljárásra azonban mind a mai napig nem került sor.

"Kaszab Csaba nagy mellénnyel jár Kőbányán, és azt híreszteli a szocialisták között, hogy az ő ügye teljesen rendben van" - idézte a helyi szocialista politikusokat a Fidesz képviselője. A volt alpolgármester azt állítja, hogy az ügye "visszakerült ügyészségi szakaszba", és még a részletes beismerő vallomását sem fogják figyelembe venni az új bírósági szakaszban.

Kaszab Csaba önkormányzati képviselővé választásakor kiszállt saját cégéből; lemondását követően megváltoztatott néven a gyermekei működtetik a társaságot. A cég több százmillió forintos megrendelést kapott a kőbányai önkormányzattól.

Révész Máriusz kijelentette: senki sem tudja megmondani, hogyan kerülhet vissza az ügy ügyészségi szakaszba, amikor csak a másodfokú bírósági eljárást kell ismételten lefolytatni. Hozzátette: korábban beadott egy írásbeli kérdést az igazságügyi miniszterhez, de akkor azt a választ kapta, hogy a bíróságok a tárcától függetlenül működnek. Most újabb kérdésekkel fordul Draskovics Tiborhoz és a legfőbb ügyészhez, hogy igaz-e a hír, igaz-e az, hogy nem fogják figyelembe venni Kaszab Csaba korábbi részletes beismerő vallomását.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3411, 'source_type': 'media', 'source_id': 3401, 'target_type': 'article', 'target_id': 91824, 'relation_type': 'describes'}