Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Draskovics menekül

Draskovics Tibor továbbra is menekül; tűrhetetlen, hogy a mai napig nem állt ki a nyilvánosság elé, és nem adott magyarázatot a bizonyíték-hamisítási ügyre - szögezi le közleményében Szijjártó Péter.


Dátum: 2009-07-31 14:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=136884
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:37:32.126871, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A sok hallgatás, ködösítés illetve hazudozás után az IRM ma kiadott egy közleményt, amely oldalakon keresztül sorolja a rendőrség hibáit, majd megállapítja, hogy a rendőrség "jó munkát végzett".

Mindebből csak az derült ki, hogy rendészeti miniszterként Draskovics Tibor totálisan alkalmatlan feladata ellátására. A bizonyíték-hamisítási ügy minden szereplőjének: aki megrendelte, aki részt vett benne, és aki tudott róla, azonnal távoznia kell a közéletből - írja a Fidesz szóvivője.

Kapcsolódó elemek