Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Halálosan megfenyegették a hírTV stábját Kislétán


Dátum: 2009-08-03 15:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=136948
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:37:52.096855, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Szabolcs megyei Kislétán ma sörétes puskával lőttek le egy 45 éves cigány nőt, 13 éves lányát pedig életveszélyesen megsebesítették. Az asszonyt a mellkasán, fején és karján érték a lövedékek. A lány a nyakán és a karján sérült meg, testéből több száz sörétet távolítottak el. A nyíregyházi kórházban megműtötték, állapota stabil.

Kapával támadtak a Kislétán forgató stábokra a helyi cigányok. A HírTV kollégáit is halálosan megfenyegették, amikor a megölt asszony házáról akartak forgatni. A rendőröknek kellett közbelépniük, stábunk rendőri kísérettel hagyta el a települést.

Kapcsolódó elemek