Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb több tízmilliós végkielégítés a BKV-nál

A Magyar Hírlap információi szerint harminckétmillió forint végkielégítést vehetett fel Olti Ferenc, a BKV tavaly októberben menesztett vezérigazgató-helyettese.


Dátum: 2009-08-04 09:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=136969
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:37:58.660490, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A keddi cikk szerint Olti Ferenc 2007 tavaszán került a közlekedési társasághoz, amikor Antal Attila korábbi vezérigazgató intézkedésére háromról öttagúra növelték a vezérhelyettesek számát. Feladata a 4-es metró DBR Projekt Igazgatóság vezetése volt.

Munkáját 2008 októberéig végezte, egy hónappal azután mentették fel, hogy Kocsis István a BKV élére került. Az új vezérigazgató megszüntette Olti posztját, a DBR irányítását Klados Gusztáv operatív projektigazgató vette át - olvasható a cikkben.

A Magyar Hírlap információi szerint a BKV 2007 januárjától mostanáig egymilliárd forintnál is többet fizethetett ki végkielégítésekre a 800 elbocsátott munkatársnak és a menedzsment távozó tagjainak.

Kapcsolódó elemek