Lehet, hogy pénzügyi manőverei miatt ölték meg az orosz képviselőt
A kedden Moszkvában nyilvánosságra hozott fantomkép alapján egy 16-20 év közötti bérgyilkos végzett múlt hét csütörtökön Szergej Jusenkovval, az orosz törvényhozás alsóháza, az állami duma képviselőjével. A Londonban élő orosz nagyvállalkozó, Borisz Berezovszkij által létrehívott Liberális Oroszország párt társelnökének meggyilkolása az utóbbi időszak legnagyobb belpolitikai botrányát váltotta ki Oroszországban. Bár az első hírek arról szóltak, hogy a Jusenkov lakása közelében elkövetett merényletnek nem volt tanúja, a rendőrség több napos adatgyűjtés után nyilvánosságra hozta a feltételezett elkövető személyleírását.
Dátum: 2003-04-22 14:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9567
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:14:02.684362, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Borisz Grizlov orosz belügyminiszter már a múlt héten úgy nyilatkozott, hogy a hatóságok nyomon vannak a bérgyilkos személyét illetően, aki elvezetheti őket a gyilkosság megrendelőihez is. Vlagyimir Putyin orosz elnök utasítására Grizlov, és Vlagyimir Usztyinov orosz legfőbb ügyész személyesen felügyeli az ellenzéki politikus meggyilkolásának felderítését. Az ügyről számtalan feltételezés látott napvilágot az elmúlt napokban Oroszországban. Jusenkov párttársai biztosra veszik hogy politikai merénylet történt, míg a rendőrség és az ügyészség nem zárja ki az üzleti motívumot sem. Berezovszkij úgy nyilatkozott, hogy a képviselőnek az 1999-es moszkvai és volgodonszki lakóház-robbantások ügyében végezett tényfeltáró munkássága miatt kellett meghalnia. A Liberális Oroszország tavaly társadalmi bizottságot állított fel a csecsen terroristáknak tulajdonított, több száz ember életét követelő merénylet-sorozat felderítésére, miután Berezovszkij Londonban dokumentum-filmet készítetett, amelyben az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálatot vádolta a lakóházak felrobbantásával. A bizottság egyik tagja, a jelenleg egy amerikai egyetemen tanuló Aljona Morozova - a robbantás-sorozat egyik áldozatának lánya - vasárnap be is jelentette, hogy a Jusenkov-gyilkosság után politikai menedékjogot kért az Egyesült Államok hatóságaitól. Julij Ribakov független duma-képviselő burkoltan a Kremlt vádolta a politikus meggyilkolásával. Elhangzottak ugyanakkor olyan vélemények is, hogy a merénylet Berezovszkijnak jött kapóra: a Putyin hatalomra kerülése után kegyvesztetté vált "oligarcha" most arra hivatkozhat az ellene moszkvai kérésre - gazdasági bűncselekmények gyanújával - megindított londoni kiadatási eljárás során, hogy élete nincs biztonságban Oroszországban, ami még inkább csökkenti kiadatásának amúgy sem nagy esélyeit.
Tartja magát az a verzió is, hogy Jusenkov meggyilkolása összefüggésben áll a Liberális Oroszország másik vezetője, Vlagyimir Golovlov ellen tavaly elkövetett halálos merénylettel. A duma-képviselő ellen az orosz ügyészség azzal a gyanúval indított eljárást, hogy az 1990-es években millió dolláros nagyságrendű privatizációs bűncselekményeket követett el az állami vagyonügynökség Cseljabinszki területi kirendeltsége vezetőjeként. A közvélekedés szerint az orosz politikai és gazdasági elit csúcsain sokan tarthattak attól, hogy Golovlov az ő viselt dolgaikról is kipakol az eljárás során. Berezovszkijt egyébként a közelmúltban kizárta soraiból a Liberális Oroszország, miután a nagyvállalkozó a kommunistákkal közös Putyin-ellenes szövetséget javasolt számukra. Arról megoszlanak a vélemények, hogy a szakítás formális, vagy valódi volt-e, bár sokan úgy látják, hogy az utolsó orosz "romantikus demokratának" tartott Jusenkov valóban kiábrándult Berezovszkijból, és a maga útját akarta járni.
MTI - fidesz.hu