Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hazudott a Roma Magazin szerkesztője a hírTV-ről


Dátum: 2009-08-04 17:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=136982
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:38:02.958064, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hazudott a köztévé Roma Magazinjának felelős szerkesztője a kislétai cigányok agresszív fellépésének okáról. Joka Daróczi János a távirati irodának adott hétfő esti nyilatkozatában a Hír Televíziót tette felelőssé a történtekért. A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett sajtómunkás szerint a helyi romák hangulata mindaddig békésnek volt mondható, amíg a Hír Televízió tudósítója 13 órakor be nem jelentkezett a helyszínről.

Joka Daróczi azt állította, a televízió munkatársa az élő kapcsolásban valószínűnek nevezte, hogy a gyilkosság indítéka a féltékenység volt. Holott a hírTV tudósítója szó szerint az alábbiakat mondta: "A szerelemféltést említetted az előbb, Csaba, mint lehetőséget, ezt is megkérdeztem itt az utcában lévő emberektől, szomszédoktól, rokonoktól, mindenki cáfolta ezt a verziót és mindenki rasszista jellegű támadásra gondol. Mindenki ezt a verziót próbálja erősíteni."

Kapcsolódó elemek