Gyurcsány Ficsor Ádámmal kúszna vissza a hatalomba
Dátum: 2009-08-05 16:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=137000
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:38:08.991537, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Úgy tűnik, nem tétlenkedik Gyurcsány Ferenc az MSZP háza táján. Megbízható fegyverhordozója, egykori kabinetfőnöke, Ficsor Ádám ugyanis bejelentette: szeptember 14-én, öt hónapi munka után távozik a titkosszolgálati miniszteri posztról, és az MSZP kampánystábjában vállal feladatot. Bajnai Gordon tegnap elfogadta a lemondást.
Szocialista forrásaink nem zárták ki, hogy Ficsorból a jövő évi választásokon akár az MSZP listavezetője is lehet. Most is Lendvai Ildikó pártelnök kérésének tett eleget, és illik rá Lendvai jelölti elvárása: fiatal, de van már tapasztalata a politikában. Ficsor 2004 óta dolgozik különféle állami vezetői posztokon a kormányzatban. Egyszer nagy mellénnyel kijelentette: ez több, mint a fideszes politikusok kormányzati tapasztalata.