Újabb beváltatlan ígéret
Késik a 83-as főút Győr (M1-es autópálya) és Pápa közötti szakaszának felújítása. Bár a mintegy nyolcmilliárd forintos beruházás befejezését 2010 végére ígérte a kormány, a Magyar Nemzet információi szerint még a tendert sem írták ki.
Dátum: 2009-08-06 08:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=137007
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:38:11.176982, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bajnai Gordon, még önkormányzati és területfejlesztési miniszterként, úgy nyilatkozott, hogy a kérdéses útfelújítás szerepel a kormány és az Európai Bizottság által elfogadott közlekedési operatív program mellékletét képező listán, tervezett beruházásként, amely várhatóan 2010 végéig befejeződik.
Nem csak az időbeli csúszás jelenti azonban az egyetlen problémát. Ha a kabinet nem változtat a tervein, akkor a C-17-es repülőgépek bázisául szolgáló pápai laktanyához kistelepülések egész során vezet majd a szállítójárművek útja.