Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szarvas példaértékű fejlődést ért el

Orbán Viktor a város polgármesterével, önkormányzati képviselőkkel, a városi bíróság elnökével, a Tessedik Sámuel Főiskola főigazgatójával és a legnagyobb helyi cégek vezetőivel találkozott csütörtökön Szarvason.


Dátum: 2002-03-07 18:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=680
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:20:11.031519, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormányfő a városházán rendezett találkozón elöljáróban gratulált Babák Mihálynak, aki nemrég nyerte el Az év polgármestere címet. Beszédében utalt arra, hogy Szarvas példaértékű fejlődést ért el a korábban hátrányos helyzetűnek tartott Békés megyében.

A miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy az elmúlt időszakban a megyében nyolcezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami reményei szerint egy felemelkedési korszak kezdetét jelzi.

Babák Mihály válaszbeszédében kifejezte meggyőződését, hogy Az év polgármestere díjat a város érdemelte ki.

A politikus nagy vonalakban beszámolt arról, mit végzett az elmúlt három és fél évben a helyi képviselőtestület. Elmondta, hogy Szarvas tavaly 368 millió forinthoz jutott a helyi adókból, amit különböző pályázatokon sikerült megsokszorozni. Közölte azt is, hogy jelenleg 74 szociális bérlakás épül a városban, és ezt a számot szeretnék 100-ra növelni.

Domokos László, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke, a körzet fideszes országgyűlési képviselője azt közölte a megjelentekkel, hogy Szarvas a Széchenyi Terv keretében 200 millió forintot nyert el fürdőfejlesztésre. Ezt az összeget EU-s forrásokból szeretnék megduplázni.

Orbán Viktor és kísérete ellátogatott a szlovák iskolába, ahol az igazgatóval aláírta az intézmény 720 millió forintos kormányzati támogatásáról szóló dokumentumot. Mint elhangzott, ebből az összegből felújítják és bővítik az iskolát.

Szarvasi látogatása végeztével Orbán Viktor miniszterelnök a Cervinus rádióban élő stúdióbeszélgetésen vett részt. Hallgatói kérdésre válaszolva a kormányfő közölte: minimálbéren élő fiatalok ma úgy juthatnak lakáshoz, ha érdeklődnek, épül-e szociális bérlakás a településen.

Orbán Viktor miniszterelnök Békés megyei látogatásának második állomásaként a gyulai Pándy Kálmán megyei kórházat látogatta meg csütörtökön. A miniszterelnöknek Kovács József főigazgató-főorvos mutatta meg a XIX. század közepén 10 ággyal alapított intézményt.

Az igazgató kimagaslónak nevezte az intézmény elmúlt négy évét, hiszen ebben az időszakban mintegy 5 milliárd forintos fejlesztés valósult meg a kórházban.

Egyebek mellett 1998-ban címzett támogatásból 2,2 milliárd forintért új központi orvosi ellátó épületet adtak át, 2001-ben 500 millió forintért felújíthatták a pszichiátriai osztályt, tavaly pedig egymilliárd forintért korszerű orvosi műszereket szerezhettek be. Szintén tavaly 400 millió forintból új fertőzőosztály létesülhetett, és a közelmúltban egy drogambulancia is átadásra került. Kovács József kiemelte, hogy időközben 31 millió forintos közadakozásból egy hipertermiás berendezéssel is bővülhetett a kórház szolgáltatása.

Az idei tervekről elmondta, hogy már aláírták egy befektetővel azt a szerződést, amelynek eredményeképpen magántőkéből 750 millió forintért egy új dialízis központot adnak át hét hónap múlva.

Orbán Viktor kiemelte, hogy a kormányzati segítség nem ajándék, hiszen a kormány az adófizető polgárok pénzét oda adja, ahol arra a leginkább szükség van.

- Általában nem adunk pénzt olyan helyre, ahol nem látjuk a tenni akarás helyi jeleit, ahol úgy érezzük, hogy várják a segítséget, de maguk nem próbálkoznak hatékonyabb működéssel, forrás-szervezéssel. Ilyen helyekre mindig nehezebb szívvel döntünk pénzügyi támogatásról, mert nem lehetünk annyira biztosak a megtérülésben, mint ha olyan helyre adjuk, ahol van helyi erő és akarat - szögezte le.

Hozzátette: a gyulai kórház esetében döntő volt a lakosság adakozása.

- Manapság, amikor mindenki - talán nem ok nélkül - azt mondja, hogy a világ egyre irigyebb, egyre önzőbb és mindenki a saját személyes ügyeivel foglalkozik, komoly teljesítmény 31 millió forintot közadakozásból összegyűjteni - mondta Orbán Viktor.

Kapcsolódó elemek