Tovább marad előzetesben Hunvald György?
Hunvald György erzsébetvárosi polgármester előzetes letartóztatásának három hónappal történő meghosszabbítását kezdeményezte a VII. kerületi ingatlanpanama kapcsán a Központi Nyomozó Főügyészség - tudta meg a Népszava.
Dátum: 2009-08-07 08:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=137038
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:38:21.713653, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A napilap csütörtöki számában megjelent cikk szerint a politikus ügyvédje, Sebes Péter megerősítette: a főügyészség kedden kérte a nyomozati bírótól az augusztus 12-én lejáró kényszerintézkedés fenntartását. A bíróság korábban elutasította a házi őrizetbe helyezést.
Hunvaldot hivatali vesztegetéssel, hűtlen kezeléssel, magánokirat-hamisítással, hivatali visszaéléssel és többrendbeli csalással gyanúsítják önkormányzati ingatlanok értékesítése, bérbeadása kapcsán. Az ügynek 21 gyanúsítottja van.