Paul McCartney folytatja
Még hatvannégy éves korában sem kíván teljes nyugalomba vonulni a zenétől Paul McCartney, aki ezekben a napokban éppen európai turnéjának németországi szakaszán gördül zenésztársaival. Ki ne emlékezne a Beatles együttes 1967-es, "Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band" című lemezére és annak hangulatos dalára, a When I'm Sixty Fourra, amelyre Paul utalt egy német újságnak adott nyilatkozatában.
Dátum: 2003-04-22 15:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9574
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:14:04.631841, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Beatles egykori énekes-basszusgitárosa és szerzője úgy képzeli el, hogy amikor majd felhagy a nagy koncertekkel, kis kocsmákban áll a közönség elé. "Mindig zenész maradok" - jelentette ki Paul, és hozzátette: bár közeledik ahhoz az életkorhoz, amikor az emberek normális körülmények között már nyugdíjba vonulnak, nem gondol ilyesmire, mert most, közel 61 évesen - hála fiatal feleségének, Heathernek - sokkal fittebbnek érzi magát, mint egy évtizeddel korábban.
- Szeretem, amit csinálok, s a közönség is szeret engem és bandámat - jelentette ki Paul, aki vasárnap Kölnben lép színpadra, majd május végén Hamburgban áll német rajongói elé. - Úgy érzem magam, mint egy bokszoló, aki nem bánja az ütéseket, ha éppen győzelmi sorozatban van.
Paul McCartney tíz év után vágott neki az európai turnénak, amelynek során május 15-én Budapesten is fellép. Mint mondta, el van ragadtatva attól, ahogy a közönség fogadja őt koncertjein. A turné mellett Paul McCartney nem hagyott fel az üzlettel sem: nemrégiben megszerezte Carl Perkins dalainak jogát. Perkins a rock and roll hőskorának egyik legendás énekese volt. Az öt éve elhunyt rockabillykirály nagy kedvence volt a Beatles tagjainak még a hatvanas évek elején, játszották dalai közül a Matchbox, a Honey Don't és az Everybody's Trying To Be My Baby című szerzeményeket. A sikeres üzlet nyélbe ütése után maga Paul is megerősítette, hogy fiatal éveiben Perkins nagy hatást gyakorolt rá. A Matchbox egyébként látható-hallható Paul nemrégiben megjelent DVD-jén, a Back In The U.S. című összeállításon, és amerikai turnéján is előadta ezt a számot. Paul összesen 23 Perkins-szerzemény boldog tulajdonosa lett.
MTI - fidesz.hu