Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pakisztáni faültetési Guinness-rekord

A frissen elhódított T20 cricket világkupa mellett, július 15-én Pakisztán egy másik csúcsteljesítményt is elért, Guinness világrekordot állított fel faültetésből - olvasható az unep.org oldalon.


Dátum: 2009-08-13 11:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=137221
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:39:20.908518, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Huszonnégy óra leforgása alatt 300 önként vállalkozó, minden gépi segítség nélkül, "puszta kézzel" az Indus-folyó delta vidékén (Thatta járás) 541.176 mangrove csemetét ültetett el.

A facsemeték telepítésére Karachitól mintegy 150 kilométerre dél-keletre, a fajokban gazdag és változatos védett területen került sor, melyet a kormány 2002-ben nemzetközi jelentőségű vizes élőhelynek minősített.

Az önkéntesek akciója része az UNEP Egy milliárd fa kampányában 120 millió fa telepítésére vállalt kötelezettségének.

Achim Steiner, ENSZ főtitkárhelyettes és a világszervezet környezeti programja végrehajtásával megbízott igazgatója szerint, a pakisztáni Guinness világrekord, - és az új cél, hét milliárd fa ültetésével megvalósított rekordok - egyezség megkötésére inspirálják majd a decemberi klíma konferencia Koppenhágában találkozó részvevőit.

A mangrove erdők fáit sokféleképpen hasznosítják. Amellett, hogy a hal ívóhelyek és más vadon élő fajok szaporodását biztosító helyek, védik a partvonalat az eróziótól és a cunamitól, a mangrovék különösen hasznosak a széndioxid megkötésében is.

Az ország erdőtakarója növelésében Pakisztán különösen aktív. 2015-re egy millió hektár új erdő telepítését tűzte ki célul. A megvalósításhoz öt úgynevezett mega projektet indított. Az idei monszun időszakban 50 millió csemete elültetést tervezik. 2009 tavaszán pedig 70 millió fát ültettek el.

Kapcsolódó elemek