Zavarban az indiai politikusok
Mahárástra szövetségi állam vezetése újabb szén-alapú erőmű építését tervezi Mumbai körzetében, hogy fedezze a térség növekvő energiaszükségletét.
Dátum: 2009-08-13 12:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=137225
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:39:22.198865, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mivel Indiában az ilyen áramtermelő erőművek a legnagyobb károsanyag kibocsátók, a Greenpeace kutatást készített, amelyben felmérte India pénzügyi, kereskedelmi és szórakoztató központját képező Mumbai politikusainak attitűdjeit a globális felmelegedéssel kapcsolatban.
A két helyi vezető politikai párt, az Indian National Congress és a Shiv Sena politikusai körében készült felmérés azonban némileg meglepő eredményeket hozott. A válaszok szerint a mumbai politikusok tökéletesen tisztában vannak a globális felmelegedés lehetséges hatásaival és következményeivel, ugyanakkor gyakorlatilag fogalmuk sincs arról, hogy pontosan mi okozza a jelenséget, és mi az, ami Indiában a leginkább hozzájárul az éghajlat változásához. A felmérés eredményei szerint tízből nyolc politikus úgy véli, hogy az éghajlatváltozás az erdőirtás közvetlen következménye, míg többen úgy gondolják, hogy a gépkocsi használat elterjedtsége tehető felelőssé. Az Indian National Congress egyetlen képviselője tudta csak, hogy a fosszilis tüzelőanyagok, elsősorban a szén elégetése során felszabaduló gázok jelentik a fő problémát.
Az ismereteik hiányosak, de elkötelezettek?
A kutatás szerint annak ellenére, hogy a politikusok ismeretei némileg hiányosak, többségük komoly elkötelezettséget mutat a téma iránt. Miután a kutatók felfedték, hogy a szén-alapú erőművek a legnagyobb károsanyag kibocsátók Indiában, ráadásul országos szinten az elektromosság 60 százalékát ezek állítják elő, a megkérdezett képviselők többsége úgy nyilatkozott, hogy szükség van az ország energiapolitikájának felülbírálására. Emellett a megkérdezettek 70 százaléka állította, hogy ha otthona vagy telke egy erőmű építési területére esne, nem járulna hozzá földje eladásával a szennyező üzem megépítéséhez.