Betonbiztos sereghajtóvá vált Magyarország
A szocialista kormányok 2002 óta sorozatosan elhibázott gazdaságpolitikája miatt Magyarország "betonbiztos európai sereghajtóvá" vált.
Dátum: 2009-08-13 12:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=137229
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:39:23.498890, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ezt Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője mondta azzal kapcsolatban, hogy a bruttó hazai termék (GDP) a II. negyedévében 7,6 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban, valamint hogy a közép- és kelet-európai régió bécsi székhellyel rendelkező négyszáz nagyvállalatának vezetői "katasztrofálisnak" minősítették a magyarországi üzleti kilátásokat.
Szijjártó Péter csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: a nyilvánosságra került adatok arról tanúskodnak, hogy az MSZP-kormány rossz irányba viszi Magyarországot, gazdaságpolitikájával tovább mélyíti a válságot és tovább rontja az ország helyzetét.
Az elemzői várakozásoknál is sokkal rosszabb - 7,6 százalékos - GDP-visszaesés - mint hangsúlyozta - azt mutatja, hogy az emberek életét megkeserítő megszorító intézkedések értelmetlenek és feleslegesek voltak, hiszen a gazdasági mutatók nem javultak.
"Bajnai Gordon az elmúlt hetekben komoly energiákat fektetett arra, hogy kommunikációs hadjáratával mindenkit meggyőzzön arról, hogy visszatérőben van a bizalom Magyarország iránt. Ehhez képest ma kiderült, hogy a 400 nagyvállalat, amelynek regionális központja Bécsben van, Magyarországot az utolsó helyre tette, mint ahol a legrosszabbak az üzleti kilátások Közép-Európában" - mondta el a bécsi menedzserek által jegyzett tanulmánnyal összefüggésben.
Hozzátette: az MSZP másik kommunikációs akciója, "az elindultunk kifelé a válságból", is elhiteltelenedett a mai nappal.
A Fidesz kommunikációs vezetője az említett adatok nyomán úgy vélte: új, növekedésre koncentráló gazdaságpolitikára van szükség. "Ezt alapvetően három lépcsőfokon keresztül lehet elérni: munkahelyteremtés, adócsökkentés és a bürokrácia visszaszorítása" - mutatott rá Szijjártó Péter.