Felgyorsult a rendőrség reagáló képessége
A következő kormányciklusban kétezer új státussal bővülhet a rendőrség létszáma egyrészt a közbiztonság további erősítése érdekében, másrészt azért, hogy a lakosság és a rendőrök lélekszámaránya az EU-s elvárásokhoz igazodhasson - közölte Pintér Sándor belügyminiszter csütörtökön Budakeszin.
Dátum: 2002-03-07 18:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=681
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:20:11.363277, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hozzátette: a nagyobb rendőri jelenlét mindenképpen hozzájárul a bűn megelőzéséhez, s részben ennek tudható be, hogy az elmúlt években javultak a bűnügyi statisztikai mutatók.
A miniszter szerint azok az erőfeszítések is hozzájárultak ehhez, melynek során kétezer új autót kapott a rendőrség, valamint korszerűbb telefonos rendszer alkalmazására tértek át, melynek eredményeként felgyorsult a testület reagáló képessége.
Rámutatott: a közbiztonság javulása arra is visszavezethető, hogy a rendőrök nagyobb anyagi megbecsülése nyomán csökkent az elvándorlás, továbbá nőtt az iskolázottság is, s ma már az utcán járőrözők legalább érettségivel rendelkeznek.
A belügyminiszter kifejtette: az önkormányzatok részéről nagy az igény az úgynevezett térfigyelő rendszerek kiépítésére. Ezek működéséhez a rendőrség biztosítja a szakmai hátteret, pályázati úton pedig pénzeket is el lehet nyerni e célra. A Biztonságos Magyarországért Alapítványnál például egymilliárd forint áll többek között ehhez is rendelkezésre.
Az idei fejlesztési feladatok közül Pintér Sándor egyebek mellett az új kommunikációs rendszer bevezetésének kísérleti beindítását emelte ki.
- Ez a technika lehetőséget teremt a járőröző rendőrök helyének pontos meghatározására, amely egyrészt az ő védelmüket szolgálja, másrészt szükség esetén a még gyorsabb beavatkozáshoz teremti meg a lehetőséget - húzta alá a miniszter.