Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pedagógusbéreken takarékoskodik az egri önkormányzat

Az egri önkormányzati Fidesz-frakció szerint a város baloldali-liberális vezetése nem az oktatási rendszer racionalizálására törekszik, hanem iskolák bezárására, az épületek értékesítésére és pedagógusok tömeges elbocsátására. Farkas Zoltán, a párt önkormányzati képviselője kedden, Egerben tartott sajtótájékoztatóján úgy vélekedett, hogy a tervezett intézkedésnek pusztán a forrás-megtakarítás a célja, és semmilyen gazdaságossági számítás nem áll a koncepció mögött. A politikus mindennek kapcsán felidézte, hogy gyerekek csökkenő létszámára és a szakképzési struktúra átalakítására hivatkozó koncepció 9 intézményt érint a városban.


Dátum: 2003-04-22 17:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9579
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:14:06.325286, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Négy általános iskolát az egyik verzió szerint két, a másik változat szerint három intézménnyé vonnának össze, egy ötödiket pedig átköltöztetnének egy másik épületbe. A mezőgazdasági szakiskolát két másik intézmény között osztanák fel, a Dobó István Gimnáziumban pedig megszűnne a 8 osztályos gimnáziumi oktatás. Farkas Zoltán véleménye szerint semmilyen gazdaságossági számítás nem támasztja alá a tervezett intézkedéseket. Kiemelte, önkormányzati képviselőként több alkalommal kért a polgármesteri hivataltól egy olyan kimutatást, amely intézményenként tartalmazza a normatív és az önkormányzati támogatások, valamint a saját források felhasználását. Közlése értelmében az derült ki, hogy nem áll rendelkezésre ilyen kimutatás; ezt alátámasztja egy a polgármesteri hivatal gazdasági irodavezetője által szignált levél is.

- Eszerint az iroda csak a májusi közgyűlésre tudja elkészíteni a kimutatást, miközben az oktatási rendszer racionalizálásáról az áprilisi közgyűlés dönt - mondta Farkas Zoltán, aki a sajtónak bemutatta a levelet. Mindehhez hozzátette, hogy az előterjesztésből is kitűnik a tervezet valódi célja, mert a dokumentum tételesen tartalmazza a felszabaduló pedagógus-álláshelyek nyomán képződő megtakarítást. Az egri önkormányzat egyébként, az idén, a rendszerváltás óta először 205 millió forint hitelt volt kénytelen felvenni az intézmények fenntartására.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek