Erős kormány rendőrsége fél perc alatt tiltaná be
1998 és 2002 között nem volt példa arra, hogy ilyen szélsőséges és elfogadhatatlan eszméket valló csoportosulások látványosan masírozzanak Magyarországon - hangsúlyozta csütörtöki sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter a hétvégére tervezett neonáci tüntetéssel kapcsolatban.
Dátum: 2009-08-13 13:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=137233
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:39:24.779898, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz elnöki stábjának vezetője hozzátette: "normálisan működő erős kormány és annak rendőrsége fél perc alatt tilt be ilyen rendezvényeket".
A rendőrség lépjen fel az alkotmány, a magyar emberek biztonságának érdekében, és tegye világossá, hogy ilyen szélsőséges eszméket valló rendezvényeknek nincsen helyük Budapesten és Magyarországon - mondta.
Szijjártó Péter szerint "jó lenne, ha nem ismétlődne meg az az esetet, amely néhány hónappal ezelőtt történt, hogy a rendőrség biztosította egy ilyen demonstráció megtartását a Várban, és utána a szocialista frakcióvezető nem kérte ezt számon a rendészeti miniszteren.