Aszályosodnak India egyes részei
A NASA amerikai űrkutatási hivatal kutatói arra figyelmeztetnek, hogy India egyes részein drámai mértékben csökken a talajvíz szintje. Az ország északkeleti részén mértéktelenül kiaknázzák a talajvizet, e területeket vízhiány és a terméskiesés fenyegeti.
Dátum: 2009-08-14 11:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=137254
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:39:31.655728, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kutatók a Föld gravitációs mezőinek műholdas méréseit, valamint terepi modelleket értékeltek ki tanulmányuk számára, amely a Nature című folyóiratban jelent meg. A vizsgált időszakban, 2002. augusztus és 2008. október között a csapadék mennyisége többnyire átlagos volt - írják a kutatók. A talajvíz szintje ennek ellenére évente négy centimétert süllyedt Rádzsasztán, Pandzsáb és Harijána államokban valamint a fővárosban, Újdelhiben. Ez évi 17,7 köbkilométer vízveszteségnek felel meg.
A kutatók a jelenség fő okaként a mezőgazdasági területek öntözését, valamint az emberi használat további formáit nevezik meg. A régióban összesen több mint 114 millió ember érintett.
Az indiai kormány elmúlt években végzett vizsgálatai hasonló eredményre jutottak. Ezért már 1997 elején életbe hívták a Központi Talajvíz Hatóságot, (CGWA), amely országszerte hivatott szabályozni a talajvízhasználatot. Az amerikai kutatók felhívták a figyelmet arra, hogy eredményeik messze felülmúlják az indiai hatóságok számításait.