Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tények a világ vízhiányáról

Most, hogy Kaliforniát már a harmadik aszályos év sújtja, tapasztalható, hogy a tiszta vízhez jutás gondja nem korlátozódik csupán a fejlődő világra - olvasható a Manila Bulletin oldalon.


Dátum: 2009-08-14 11:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=137256
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:39:32.332586, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A WHO globális vízhiányt jellemző adatai alapján földrésztől függetlenül, minden harmadik embert érinti a víz szűkös elérhetősége, hiánya. A népességnövekedéssel, az urbanizálódással emelkedő vízszükséglet, és a háztartások, valamint az ipar fokozott vízhasználata csak rontja helyzetet.

A világ népességének majdnem egy ötöde (közel 1,2 milliárd ember) él olyan területen, ahol szűkölködnek vízben. A népesség egynegyede lakik azokban a fejlődő országokban, ahol a hiányzó infrastruktúra miatt szenvednek a víz hiányától.

A rossz minőségű víz következtében nőhet a kolera, a tífusz, a vérhas és más fertőző betegségek veszélye. A víz hiánya előidézheti a tífusz, a pestis és a vakságot okozó trachoma megjelenését.

Ha nehezen fellehető és hozzáférhető víz arra készteti az embereket, hogy a szükségletüket otthonukban tárolják, ami növeli a fertőzés veszélyét, és táptalaja, a trópusi náthalázat, maláriát, valamint a többi betegséget hordozó szúnyogok elszaporodásának.

A vízhiány következtében megnőtt a gazdálkodásban a szennyvíz felhasználás mértéke. A világ népességének több mint tíz százaléka olyan élelmiszert fogyaszt, amit vegyszereket vagy betegségkeltő organizmusokat tartalmazó szennyvízzel öntöztek.

Kapcsolódó elemek