Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Építőipari vásár Debrecenben

Több mint húszezer látogatót várnak május 9-11. között a debreceni tavaszi építőipari szakkiállításokra - közölte keddi sajtótájékoztatóján a szervező V-Trade Kiállítások Kft. ügyvezető igazgatója Debrecenben. Vaszkó László tájékoztatása szerint a debreceni Főnix csarnokban megrendezésre kerülő HAJDÚÉP Építési és Lakberendezési Szakkiállításra 130, a NYÍLÉP ajtó, ablak és árnyékolástechnikai kiállításra 21, míg a DEGÉP épületgépészeti szakkiállításra 20 kiállító cég jelezte részvételi szándékát.


Dátum: 2003-04-22 17:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9581
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:14:06.965750, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A háromezer négyzetméter alapterületű szakkiállításon ez évben megduplázódik a bútor és lakberendezés témacsoportban bemutatkozó cégek száma. A V-Trade kiállítások hagyományaihoz igazodva az árubemutatókat az idén is szakmai fórumok, konferenciák kísérik. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége közreműködésével két szimpóziumot szerveznek egyrészt az új lakásépítési programról, másrészt az egyre népszerűbb, úgynevezett szerelt ház építési lehetőségekről. Ugyancsak hagyomány már, hogy a kiállításon építőipari szakközépiskolák hallgatói műszaki információkat gyűjtenek a kiállítók standjainál - tette hozzá a debreceni tavaszi szakkiállítások igazgatója.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek