Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Részintézkedés a rendőrségi szolgálati szabályzat módosítása

A Fidesz szerint csak részintézkedés a rendőrség szolgálati szabályzatának tervezett módosítása, amelytől sem rendőr, sem pénz nem lesz több, és a közbiztonság sem fog érdemben javulni.


Dátum: 2009-08-14 13:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=137264
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:39:34.805683, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kontrát Károly, az Országgyűlés rendészeti bizottságának fideszes tagja azzal kapcsolatban nyilatkozta ezt az MTI-nek, hogy a pénteki Népszabadság ismertette a rendőrség szolgálati szabályzatát módosítani készülő igazságügyi és rendészeti miniszteri rendeletet.

Eszerint a rendőrnek ütni vagy rúgni tilos, kivétel: ha erre a személye ellen irányuló támadás elhárításához feltétlenül szükség van. Tilos ütést mérni a halántékra, a torokra, a vesékre, illetve a nemi szervekre - többek között ezzel egészítené ki a szabályzatot a most készülő rendelet. Ma csupán annyi az előírás, hogy gumibot alkalmazásakor "az ütés lehetőleg a támadó végtagot érje, kerülni kell, hogy fejre, a derékra, a gyomorra vagy a hasra irányuljon" - olvasható a napilapban.

Kontrát Károly mindezzel kapcsolatban az MTI-nek azt mondta: ettől az intézkedéstől a közbiztonság nem fog érdemben javulni, ráadásul az sem fog kiderülni, hogy 2006 októberében kik és kiknek a parancsára verték szét brutálisan a békés megemlékezőket.

Kapcsolódó elemek