Teljes körű vizsgálatra van szükség!
Nem csak 2008 őszétől, hanem már 2006 októberétől kezdődően szükséges a BKV gyanús tanácsadói szerződéseinek és végkielégítéseinek teljes körű kivizsgálása - fogalmazott Tarlós István.
Dátum: 2009-08-14 16:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=137275
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:39:38.427196, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz-KDNP fővárosi frakciószövetsége csak akkor járul hozzá ahhoz, hogy vezetőcsere legyen a BKV élén, ha nem csak 2008 őszétől, hanem már 2006 októberétől kezdődően teljes körűen kivizsgálják a gyanús tanácsadói szerződéseket és a végkielégítéseket, amelyekre sok milliárd forintot fizettek ki - nyilatkozta Tarlós István pénteken az MTI-nek.
A Fidesz fővárosi frakcióvezetője leszögezte, hogy e nélkül csak a problémák eltussolását jelentené egy vezetőcsere. Hozzátette: ezzel összefüggésben kezdeményezni fogjuk, hogy a közszolgáltató cégek kinevezésével kapcsolatos döntés a szakbizottságtól kerüljön vissza a közgyűlés hatáskörébe, oda, ahol 16 éven át volt.
Tarlós István visszautasította az MSZP-s és SZDSZ-s politikusok azon állítását, hogy a Fidesz akarja mindenáron hatalomban tartani Kocsis Istvánt. Mint mondta, a Fidesz csupán a már zajló vizsgálatok korrekt lezárását várja.
A képviselő a Fidesz nevében visszautasítja azt az állítást, amit Retkes Attila tett a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában, amely szerint "ehhez az egész BKV-ügyhöz az SZDSZ-nek van a legkevesebb köze, hanem az MSZP és a Fidesz kirakathuzakodása a dolog". Hozzátette, a közvéleményt súlyosan félrevezető, felháborító állítás ez annak ismeretében, hogy a főpolgármesterhez hasonlóan a BKV igazgatóságának és felügyelőbizottságának is SZDSZ-es az elnöke.
Tarlós István a BKV felügyelőbizottságának (fb) működése kapcsán szerzett rossz tapasztalataikkal indokolta azt, hogy az ügyészséghez fordultak a tanácsadói szerződések kapcsán. Az fb MSZP-SZDSZ-es többsége ugyanis már többször jogszerűnek és szabályosnak minősítette ezeket a kifizetéseket, a tiltakozó fideszes delegáltnak pedig azt javasolták, "hogy ha nem ért egyet, akkor igazoljon át a Munkáspártba".
Nem bíznak az fb-ben annak olyan határozatai miatt sem, hogy például az igazgatóság vizsgálja ki saját tevékenységét - fogalmazott, hozzátéve: mindezt egy olyan, gyakorlatilag csődben levő cégnél, amelyet Hagyó Miklós szocialista főpolgármester-helyettes felügyel három éve.