Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sukoró - a kormány a törvényen felül?

A kormány kiemelt beruházásként egy olyan izraeli befektetőt kíván kétmilliárd forint állami pénzzel támogatni, aki valótlan adatokat szolgáltat a cseréhez, továbbá büntetőeljárás alatt áll - mondta sajtótájékoztatóján Budai Gyula.


Dátum: 2009-08-15 11:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=137283
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:39:41.060984, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Sukoró - a kormány a törvényen felül? (Budai Gyula)

2009 augusztus 6-án a Fejér Megyei Főügyészség vádat emelt közokirat-hamisítás miatt Joáv Blum izraeli befektető ellen. Ez az ember cserélte el a nevén nem levő kettő földterületet a sukorói 70.1 hektáros állami földre - ismertette sajtótájékoztatóján Budai Gyula. Hozzátette: a Pénzügyminisztérium most mégis eredményt hirdetett a sukorói kaszinótender vonatkozásában.

A politikus felhívta a figyelmet: jelenleg azt látjuk, hogy Oszkó és Bajnai egy olyan csalónak akarja átjátszani a sukorói állami földeket, aki még a magyar hatóságokat is megtévesztette. Ez a megtévesztés több irányú volt: Blum olyan területre jelentett be tulajdonjogát, amely még nem is volt birtokában, illetve nem jelentkezett be arra az ingatlanra, ami a sukorói nyilvántartásban szerepel - szögezte le a képviselő.

A csalássorozat eredménye az lett, hogy a ceglédi bíróság négy óvást nyújtott be az ügyészségre; mind az elcserélt, mind az állami területre vonatkozóan visszaállították az eredeti állapotot; és Blum ellen eljárás indult közokirat-hamisítás miatt - tette egyértelművé Budai Gyula, majd folytatta: a Központi Nyomozó Főügyészség továbbá nyomozást folytat hűtlen kezelés miatt, ugyanis a két vonatkozó földterület tekintetében óriási értékaránytalanság állapítható meg. A pilisi és albertirsai területeket felülértékelte az MNV Zrt., míg a sukorói állami földet alulértékelte. Ezen a jogügyleten a magyar állam 500 millió forintot bukott volna, amennyiben az ügyészség az óvásokat nem nyújtja be - taglalta a Fidesz szakpolitikusa.

Úgy tűnik, az MSZP-kormány támogatja az ilyen csalókat, hiszen ezek az információk mind rendelkezésükre álltak a kaszinótender eredményhirdetésekor. Ezzel pedig Bajnai és Oszkó figyelmen kívül hagyta a legitim magyar hatóságok döntését! - emelte ki a képviselő. Ha egy kormány a törvény fölé helyezi magát, azt már nem demokráciának, nem jogállamnak, hanem diktatúrának nevezzük! - tette hozzá.

Budai Gyula elmondta: augusztus 13-án levélben fordult a Oszkó Péterhez, azzal a kéréssel, hogy hozza nyilvánosságra a Pénzügyminisztérium sukorói ingatlancserével kapcsolatos vizsgálati jelentést. Kérem továbbá a pénzügyminisztert, hogy a büntetőeljárások befejezéséig álljanak el ettől a tendertől - jelentette be a képviselő.

A jelentésből kiderül majd, hogy nem csak Tátrai Miklós, hanem Bajnai Gordon, Oszkó Péter, Veres János és az MNV Zrt. további munkatársai is részt vettek ebben a csalássorozatban. Tudták ugyanis, hogy ez az ingatlancsere, ebben a formában, jogilag nem megoldható - hangsúlyozta Budai Gyula.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3688, 'source_type': 'media', 'source_id': 3451, 'target_type': 'article', 'target_id': 92034, 'relation_type': 'describes'}