Nyércinvázió Görögországban
Hajdanán perzsák invázióival kellett megküzdeniük a görögöknek, jelenkori utódaiknak nyércekével, miután antiszőrme-aktivisták kiszabadítottak tízezernyi állatkát két tenyészetből az ország északi részén.
Dátum: 2009-08-15 17:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=137297
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:39:45.536085, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az áldozatok főképp a baromfik és nyulak, de egy 4 éves kislányt is megharapott egy a lábán. "Veszélyes ragadozó a nyérc, még kisebb bárányt is képes ölni, nincs biztonságban egyetlen kisállat sem a környéken, amíg egy is szabadon garázdálkodik a vérszívókból" - mondta Aszkio városának polgármestere, az ellenállás vezére, Vaszilisz Patrasz.
Ezt a települést fenyegeti leginkább a nyércinvázió. Sokat sikerült már befogni, jó pár lelte halálát autók kerekeitől az utakon, ám vagy 3000 nyérc még szabadon szaladgál.
A város mozgósította a helyi állattartókat, akik azonban még 300-an sincsenek.