Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz úgy kormányozna, ahogy Debrecent is irányítja

Aki tudni szeretné, mit tenne a Fidesz, ha kormányon lenne, nyugodtan ellátogathat Debrecenbe, ahol még Szabó Zoltán is láthatná, mi történt az alatt az idő alatt, amely alatt a szocialista-szabad demokrata koalíció a tönk szélére juttatta az országot - reagált Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere közleményben vasárnap Szabó Zoltán szocialista képviselő sajtótájékoztatójára.


Dátum: 2009-08-17 08:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=137311
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:39:49.783911, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kósa leszögezte: már Varga Zoltán és Nyakó István szocialista politikusok korábbi megnyilvánulásait tételesen cáfolta és elmondta, hogy ami nem igaz, akkor is hazugság marad, ha többször és más helyeken mondják is el. A polgármester emlékeztetett, hogy az Állami Számvevőszék 2008 decemberében ellenőrizte Debrecent, s a "város gazdálkodását és működését teljesen rendbenlévőnek találta".

Szabó Zoltán egyebek között arról beszélt vasárnapi sajtótájékoztatóján, hogy "aki meg akarja tudni, hogy milyen lenne a Fidesz kormányon, nézze meg, mit művel az általa vezetett önkormányzatokban, mit tesz az adófizetők pénzével".

Kapcsolódó elemek