A győri kórház nem kap pluszforrást a több feladathoz
Több beteget kell ellátnia a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórháznak, mivel bekerült azon egészségügyi intézmények közé, amelyeknek feltétlenül el kell látniuk a legsúlyosabb eseteket; a szaktárca ugyanakkor nem biztosít megfelelő finanszírozást a pluszfeladatokhoz - közölte hétfőn Szakács Imre (Fidesz), a megyei közgyűlés elnöke.
Dátum: 2009-08-17 14:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=137334
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:39:56.798430, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ráadásul a kórház sürgősségi centrumának kialakításához sem jutott eddig pályázati pénzhez a fenntartó Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat - mondta el sajtótájékoztatóján a közgyűlési elnök.
Mint rámutatott, ugyan méltánylandó elismerése a Petz Aladár Kórház szakmai munkájának, hogy bekerült a betegeket minden körülmények között ellátni köteles kórházak közé, de szerinte a döntéshozók figyelmét elkerülte az intézmény eddigi ellátási rendje, hiszen eddig sem küldtek tovább betegeket. Ez is hozzájárult a kórház adósságállományának növekedéséhez - tette hozzá.
Az M1-es autópályán balesetet szenvedők ellátását is jelentős mértékben ez a kórház végzi, aminek költsége sok esetben behajthatatlan - emelte ki. Szakács Imre az MTI kérdésre elmondta, hogy jelenleg 2 milliárd 35 millió forint fizetési kötelezettsége van az intézménynek, ebből a lejárt idejű tartozás 413 millió forint. Kilencven napon túli tartozása viszont nincs a kórháznak.
Az ÁNTSZ a múlt héten közölte, hogy összesen 13 kórházat jelöltek ki a legsúlyosabb betegek feltétlen ellátására: a kaposvári Kaposi Mór, a debreceni Kenézy, a Pécsi és a Szegedi Orvostudományi Egyetem traumatológiája, a Miskolci és a Kecskeméti Megyei Kórház, a nyíregyházi Józsa András Kórház, a győri Petz Aladár Kórház, a székesfehérvári Szent György Kórház, a szombathelyi Markusovszky Kórház, valamint a fővárosban a Szent János, a Péterfy Sándor, illetve az Egyesített Szent István és Szent László Kórház a jövőben a legsúlyosabb esetek ellátását nem utasíthatja vissza.