Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Krízisalap: a szocialisták választási pártkasszája - az emberektől elvett pénzből


Dátum: 2009-08-17 15:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=137335
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:39:57.127788, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gyalázatos szemfényvesztés a szocialisták "krízisalapja". Ez valójában az MSZP választási pártkasszája, amit az emberektől elvett pénzből hoztak létre. Egyszeri, néhány ezer forintos kifizetéssel egyetlen magyar család lecsúszását sem lehet megállítani. Elképesztő, hogy az MSZP ezzel a kampányszerű aprópénz-osztogatással palástolja, hogy alkalmatlan kormányzása miatt emberek tízezrei veszítették el munkájukat, hogy családok százezreit fosztották meg szinte minden szociális juttatástól, csökkentették a nyugdíjakat, a fizetéseket, elvették a lakástámogatást, az utazási kedvezményeket, árakat és adókat emeltek, valamint új adónemeket vezettek be. Az elvett pénz apró töredékét kaphatja vissza most néhány ember - ez több mint arcátlanság!

Cser-Palkovics András,

a Fidesz helyettes szóvivője

Kapcsolódó elemek