Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Krízisalap: a szocialisták választási pártkasszája

Gyalázatos szemfényvesztés a szocialisták "krízisalapja" - húzta alá közleményében Cser-Palkovics András.


Dátum: 2009-08-17 16:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=137336
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:39:57.474362, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gyalázatos szemfényvesztés a szocialisták "krízisalapja". Ez valójában az MSZP választási pártkasszája, amit az emberektől elvett pénzből hoztak létre - emelte ki Cser-Palkovics András közleményében. A Fidesz helyettes szóvivője aláhúzta: egyszeri, néhány ezer forintos kifizetéssel egyetlen magyar család lecsúszását sem lehet megállítani.

"Elképesztő, hogy az MSZP ezzel a kampányszerű aprópénz-osztogatással palástolja, hogy alkalmatlan kormányzása miatt emberek tízezrei veszítették el munkájukat, hogy családok százezreit fosztották meg szinte minden szociális juttatástól, csökkentették a nyugdíjakat, a fizetéseket, elvették a lakástámogatást, az utazási kedvezményeket, árakat és adókat emeltek, valamint új adónemeket vezettek be. Az elvett pénz apró töredékét kaphatja vissza most néhány ember - ez több mint arcátlanság!" - fogalmazott Cser-Palkovics András.

Kapcsolódó elemek