Háromnapos Szent István Napok Tatabányán
Az idei esztendőben is színes programokat kínálnak a tatabányai Szent István Napokon, amely ezúttal háromnapos lesz. Az augusztus 19-21. közötti kulturális és világzenei fesztiválon a környező nemzetek folklór-dallamai és ezek modern zenei feldolgozásai csendülnek fel - tudtuk meg Bencsik János polgármestertől, aki hozzátette: a korábbi évekhez hasonlóan a rendezvényen kiemelten kezelik a gyermekeket és családokat is vonzó programokat.
Dátum: 2009-08-18 09:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=137342
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:39:59.556427, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Csónakázó tó környéki Millenniumi Közparkban augusztus 19-én, szerdán a tatabányai Forrás Rádió várja az érdeklődőket. Műsorkínálatukban többek között a Magyarock Dalszínház rock and roll partyja, Nagy Feró és a Beatricét szerepel. Ettől a naptól kezdve a gyermekek egészen augusztus 21-ig vehetik birtokba a hintákat és a játszóhelyeket.
A látogatók a három napon át két színpad műsoraiból válogathatnak, de a koncertek mellett a vásári forgatagban is találkozhatnak különböző produkciókkal. Lesz itt ramazuri - ígéri a Ramazuri Társulat, amely izgalmas, tanulságos programokkal várja a gyermekeket.
Az évek óta népszerű falusi erőpróbán, például a talicskatolásban is, kipróbálhatják ügyességüket a versenyre benevező családi csapatok.
Az augusztusi forgatagban felcsendülnek a Yava együttes dallamai, a Kajárpérci Vizirevű idén az "Othello" című vásári komédiáját adja elő, a Dunaalmási Lovarda pedig lovasíjász bemutatóval készül. Különleges zenei élmény várja azokat, akik meghallgatják a Fabula Rasa koncertjét, az együttes a dalaikat "kortárs folknak" nevezik, melyben az általuk tisztelt népek zenei hagyományai ötvöződnek saját érzésvilágukkal.
A korábbi évek hagyományainak megfelelően Bencsik János polgármesteri köszöntője után a Kodály Zoltán Általános Iskola Zöld Ág énekegyüttesének műsora hangzik el. Ezt követően a Bányász Táncegyüttes és a révkomáromi Rév zenekar táncszínházi előadását nézhetik-hallgathatják meg a nézők.
Az augusztus 20-i esti tűzijáték után lép színpadra Ferenczi György és a Rackajam együttes, akik fúziós zenét játszanak, melyben fontos szerepet tölt be a magyar népzenei hatás, ami rhytm and blues, funky, reggae, hip-hop és groove vonulatokkal keveredik. Másnap ismét lesz "ramazuri", gyermek táncház és falusi olimpia, a nagy színpadon a Deti Picassso és a Club Era szórakoztatja a közönséges.
A továbbiakban a Dunaalmási Lovarda török-magyar vitézi próbákra várja a fesztivállátogatókat. Az est fénypontja a Muzsikás együttes és Petrás Mária koncertje lesz. A három és fél évtizede mindig nagy sikerrel fellépő együttes szerzeményei a huszadik századi magyar komolyzenét és a hagyományos népzenét ötvözik. A tatabányai Szent István Napokat augusztus 21-én az Iliosz táncegyüttes és a Mydrosz zenekar közreműködésével görög táncház zárja.