Nagy dugó a III. kerületben
Békásmegyerig ért a kocsisor kedden az óbudai Flórián tértől, mert az Árpád hídra csak egy sávon lehet felhajtani a Szentendrei út felől - panaszolta az InfoRádiónak a III. kerület polgármestere. Bús Balázs leginkább azt kifogásolja, hogy a fővárosi önkormányzat a környéken élők és közlekedők értesítése nélkül változtatta meg a forgalmi rendet.
Dátum: 2009-08-18 20:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=137362
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:40:06.232787, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kerületi önkormányzat, a rendőrség és a lakosság tájékoztatása nélkül változtatta meg a főváros a forgalmi rendet az Árpád híd budai hídfőjének környékén - mondta az InfoRádiónak a III. kerület polgármestere.
Bús Balázs arról számolt be, hogy kedden hatalmas volt a dugó, a Flórián tértől csaknem Békásmegyerig állt a kocsisor, pedig még le sem zárták a felújításra váró Margit hidat. A polgármester közölte: szeretné látni a változással kapcsolatos környezeti és közlekedési hatástanulmányokat.
Értelmetlennek tűnik, hogy az Árpád hídra a Szentendrei útról csak egy, míg a Lajos utca felől két sávon lehessen felhajtani - mondta Bús Balázs, aki a kerületi önkormányzat szakértőivel is szeretné megvizsgáltatni a forgalmi rend változását előkészítő szakmai anyagokat.
Hagyó Miklós városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes sajtóosztályán az InfoRádiót arról tájékoztatták, hogy Óbuda forgalmi rendjének megváltoztatásáról közleményben és sajtótájékoztatón is informálták a lakosságot.