Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Don Quijote non-stop

José Jiménez Lozano spanyol író kezdte meg kedden Madridban Miguel de Cervantes Don Quijotéjának idei non-stop felolvasását a nemzetközi könyvnap bevezetőjeként. Jiménez szerdán veheti át I. János Károly spanyol királytól a 2002-es Cervantes irodalmi díjat a Madrid melletti Alcalá de Henaresben, ahol a nagy spanyol klasszikus született 1547-ben.


Dátum: 2003-04-22 19:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9587
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:14:08.902304, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Don Quijote teljes szövegének felolvasása két napon át tart. Így bevezeti a szerdai nemzetközi könyvnapot, amely egyben Cervantes és William Shakespeare angol drámaíró 1616-os halálának évfordulója is. A szakadatlan regényfelolvasásra immár hetedszer kerül sor, mintegy háromezer résztvevővel. A madridi Szépművészeti Körben névtelen felolvasók váltakoznak ismert személyiségekkel, köztük Mariano Rajoy miniszterelnök-helyettessel és több miniszterrel.

A felolvasókhoz ezúttal videokonferenciák útján nyolc más spanyolországi, valamint 32 külföldi (bolíviai, brazíliai, guatemalai, kubai, malajziai, marokkói, mexikói, hawaii és vietnami) helyszínen is csatlakozni lehet - jegyezte meg az EFE.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek