A válaszokat Nyakó István már megkapta
Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője, Nyakó István, az MSZP szóvivőjének "Miközben a Fidesz hallgat, mint az olajos hal, az ország várja a válaszokat" című nyilatkozatára reagálva megfogalmazta, hogy Nyakó már kapott válaszokat párttársaitól.
Dátum: 2009-08-23 11:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=137436
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:40:31.700068, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fideszes politikus szerint: a válaszokat Nyakó István már megkapta párttársaitól és a baloldali sajtótól - néhány példát idézett erre:
Hegyi Gyula (MSZP): "Az MSZP ellen összehordott, általánosító korrupciós vádak egy része könnyen megcáfolható. Más esetekben sajnos jogos a vád."
Bacher Iván, Népszabadság: "Ahol felbukkannak, ott lopás esik. Metró: lopás. MÁV: lopás. Posta: lopás. Autópálya: lopás. BKV: lopás. Villamos művek: lopás. Margit híd: lopás. És ez itt, a hetedik kerület: lopás. Egyféleképpen lehet szabadulni tőlük. A Jobbikra kell szavazni."
Szili Katalin (MSZP): "Maszatolunk, és az ország azt látja rólunk, hogy szétkenünk minden felelősséget, és ezzel csak szappanozzuk magunk alatt a lejtőt."