MFB-ügy: Keller ismét hamisan vádolt
Keller László hamisvádügyi államtitkár megint kudarcot vallott. Futó Barnabás ügyvéd elmondta a Magyar Nemzetnek: most a volt MFB-vezérigazgatót illető Keller-vádakról derült ki, hogy teljesen megalapozatlanok voltak.
Dátum: 2003-04-23 09:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9592
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:14:10.373607, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Futó Barnabás, Baranyay ügyvédje a Magyar Nemzetet arról tájékoztatta, hogy az ügyészség amiatt adott helyt a volt MFB-vezérigazgató panaszának, mert a nyomozás jelenlegi szakaszában személyre szóló, alapos gyanú nem állapítható meg.
Korábban azzal gyanúsította meg a rendőrség a bankárt, hogy 984 milliós veszteséget okozott az MFB-nek. Meggyanúsítását követően Baranyay László nem kívánt vallomást tenni, ellenben írásbeli panasszal élt az eljárással szemben. Beadványában a rendőrséget arra figyelmeztette, hogy a veszteség jelenleg azért nem állhat fenn, mert csak a kibocsátás lejárta után derülhet ki, keletkezett-e kára a banknak. Futó Barnabás elmondta azt is, hogy bár a nyomozás tovább folytatódik, azonban nem Baranyay lászló ellen.
Ismeretes, hogy a rendőrség nemrégen szüntette meg a nyomozást egy másik, szintén az MFB vezetőihez kötődő ügyben. Ebben a pénzintézet kormányváltás után kinevezett irányítói azért tettek feljelentést, mert szerintük a Földi László vezette Defend Security Kft., az adatvédelmi szabályokat megsértve, hitelkérelemmel kapcsolatos biztonsági ellenőrzéseket végzett több természetes és jogi személyt illetően. Hiába állították azonban, hogy az elkészült jelentésekhez különböző, részben nem nyilvános adattárakban található adatokat is felhasználtak az érintettek beleegyezése nélkül, az eljárás során kiderült: nem történt bűncselekmény.
Forrás: Magyar Nemzet
fidesz.hu