Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

BKV-s mentalitás az egészségügyben

Ígéretüket megszegve, a főváros lakóit becsapva egy egészségügyi szakmai kérdésből kizárólag politikai ügyet gyártanak - írja közleményében Pesti Imre.


Dátum: 2009-08-24 14:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=137471
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:40:43.520428, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kórházigazgatói pályázatokat elbíráló, paritásos alapon felálló (4 orvos, egészségügyi szakpolitikus - két fideszes, két szocialista) ad hoc bizottság egyhangúan döntött a pályázatokról. Ezt a döntést kívánja megtorpedózni a Steiner Pál MSZP-frakcióvezető által vezetett lobbicsoport és Demszky Gábor főpolgármester - fogalmaz a Fidesz egészségpolitikusa.

Pesti Imre leszögezi: szakmailag alkalmatlan, a pályázati feltételeknek nem megfelelő embereket kívánnak kinevezni a kórházak élére. Az említett politikusok úgy kezelik az egészségügyet, mint ahogy a BKV-val bántak: korrupciógyanús, lerablást sejtető magatartás, a "gentleman agreement" figyelmen kívül hagyása jellemzi őket - tette hozzá.

Aki az egészségügyi szakpolitikusok szakmai döntéseit megsemmisíti, az emberéletekkel játszik. Levitézlett politikusok: el a kezekkel az egészségügytől! - szögezi le a fővárosi egészségügyi bizottság alelnöke.

Kapcsolódó elemek