Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz határozottan elutasítja a vasúti vonalak bezárását

A kormányt már több alkalommal arra kértük, húzza be a vészféket, mert a magyar vasutak a szakadék felé rohan - fogalmazott sajtótájékoztatóján Fónagy János, az Orbán-kormány közlekedési minisztere.


Dátum: 2009-08-24 14:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=137472
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:40:43.904542, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Mikola István és Fónagy János sajtótájékoztatója

Ez a tervezet alapvetően ellentétes Magyarország, a magyar emberek és a magyar gazdaság érdekeivel - szögezte le Fónagy János, rámutatva: a Fidesz határozottan elutasítja a 2000 kilométernyi vasútvonal megszüntetését. Mint fogalmazott, ez az intézkedés az érintett települések lakóit abban akadályozza, hogy eljussanak munkahelyükre vagy az iskolába. A honatya kitért arra is, a lépés ellentétes az európai trenddel is, ugyanis az unió országai a vasútfejlesztés mellett tették le voksukat.

"A Bajnai-kormány vegye tudomásul, hogy a közösségi közlekedés az állam feladata" - húzta alá végül Fónagy János, hozzátéve: a kormány az emberek alkotmányos jogát is sérti döntésével.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 532, 'source_type': 'media', 'source_id': 3477, 'target_type': 'article', 'target_id': 92137, 'relation_type': 'describes'}