Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Súlyos problémát okoz a forráskivonás

A kiszivárgott hírek szerint az egészségügy minden szektorát érinti a nagymértékű forráselvonás, ami súlyos gondokat okoz majd - hívta fel a figyelmet sajtótájékoztatóján Mikola István a jövő évi költségvetés tervezete kapcsán.


Dátum: 2009-08-24 15:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=137473
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:40:44.338849, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Mikola István és Fónagy János sajtótájékoztatója

Információk szerint nem csak a fekvő- és járóbeteg szakellátástól vonnak el tízmilliárdos nagyságrendű forrásokat, hanem a vérellátás költségvetését is csökkentik. Ez utóbbi kapcsán Mikola István elmondta, hogy az éves forrásszükséglete meghaladná a 3 milliárd forintot, de a kormány a 2010-es költségvetésben csupán 1,6 milliárd forintot szánna a vérellátásra. A kórházak körülbelül 800 millió forinttal tartoznak a vérellátó szolgálatnak, mert a jelenlegi térítési díjat sem képesek fizetni. Évente Magyarországon 400 ezer ember szorul vérre, illetve vérkészítményekre - hívta fel a figyelmet a fideszes politikus.

Tovább csökkentik a többek között a véradás szervezéséért is felelős Vöröskereszt költségvetését, a védőnői hálózatra is kevesebb forrás jut, megfelezik a népegészségügyi program kiadásait - sorolta a politikus. Mikola István arra is felhívta a figyelmet, hogy a kormány lecsökkentené az Országos Tisztifőorvosi Hivatal, valamint az ÁNTSZ költségvetését. A fideszes politikus példaként említette, hogy 2009-ben az ÁNTSZ 4 milliárd forintot tud védőoltásokra elkölteni, de csak az új influenza elleni védőoltás hatmilliárdos kiadást jelentene. Hangsúlyozta: továbbra sem látható az új típusú influenza elleni oltás forrásfedezete.

Mikola István elmondta: a kormány csökkentené az ezer sebből vérző mentőszolgálat költségvetését is, és visszavágná a gyógyászati segédeszközök forrásigényét. A kiszivárogtatásokból kiderül: nem fog rekonstrukcióra pénzt kapni az Országos Rehabilitációs Intézet, és nem foglalkoznak a Sportegészségügyi Intézettel - sorolta.

A fideszes szakpolitikus nem érti, hogy a kormány a médián keresztül miért hisztérizálja a közvéleményt. Miért nem mondja meg a Bajnai-kormány egyértelműen, hogy mit akar? Miért szivárogtat? - kérdezte.

Mikola István reméli, hogy a kormány nem büntetni akarja az embereket azért, amiért kiálltak egy rossz irányú, sokak számára tragédiát jelenthető egészségügyi "reform" koncepciójával szemben.

A szakpolitikus szerint Székely Tamás egészségügyi miniszternek küzdenie kellene az egészségügyi költségvetés tervezésekor, mert a további forráskivonás súlyos gondokat okoz majd.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 316, 'source_type': 'media', 'source_id': 3477, 'target_type': 'article', 'target_id': 92138, 'relation_type': 'describes'}