Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A magyar kormánynak nincs tekintélye

A Sólyom László államfő Révkomáromba tervezett útjával kapcsolatban történtekre utalva Szijjártó Péter elmondta: a mai magyar kormánnyal azért lehet mindezt megtenni, mert nincs tekintélye, gyenge és betonbiztos sereghajtók vagyunk mindenhol.


Dátum: 2009-08-24 18:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=137477
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:40:45.744884, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egészen elképesztő, hogy ma a magyar kormány és a mai magyar miniszterelnök olyan szinten gyenge, hogy egy szomszédos állam miniszterelnöke meg meri azt tenni, hogy megígéri Bajnai Gordonnak Sólyom László védelmét, majd néhány perc múlva egy nyilvános sajtótájékoztatón már egészen másról beszél, és a köztársasági elnök kitiltását közli - fejtette ki Szijjártó Péter sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva.

Mint mondta, a mai magyar kormánnyal azért lehet mindezt megtenni, mert nincs tekintélye, gyenge, és betonbiztos sereghajtók vagyunk mindenhol. Egy erős, tekintéllyel rendelkező kormánnyal, egy erős országgal szemben sokszor meggondolja egy másik ország miniszterelnöke, hogy ilyet tegyen, és nyilvánvalóan nem mer ilyet tenni - fűzte hozzá.

Kifejtette azt is, a jelenlegi szlovák kormányról már hónapok óta kiderült, hogy fogalmuk sincs az Európai Unió mibenlétéről, lényegéről, alapvető értékeiről, azokkal ellentétesen kormányoznak.

Kapcsolódó elemek