A 8 százalékos jegybanki alapkamat is rendkívül magas
Ilyen alapkamatszinttel is lehetetlen még a gazdaság növekedési pályára állítása - emelte ki Szijjártó Péter hétfői sajtótájékoztatóján azzal kapcsolatban, hogy 8 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa hétfőn.
Dátum: 2009-08-24 19:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=137478
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:40:46.115126, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Néhány hónappal ezelőtt, amikor a Fidesz határozottan követelte a jegybanki alapkamat csökkentését, amikor világossá tettük álláspontunkat, hogy a gazdaság növekedésének beindításához az egyik alapvető feltétel a rendkívül magas alapkamatszint csökkentése, akkor azok, akik most a döntés meghozatalában főszerepet játszottak, azok hangosan szidtak minket ezért és (...) kevésbé szakértőnek tituláltak minket" - fejtette ki Szijjártó Péter sajtótájékoztatóján.
Felhívta a figyelmet arra, hogy ilyen alapkamatszinttel is lehetetlen még a gazdaság növekedési pályára állítása.
Aláhúzta, a mai döntés következtében kialakult kamatszint nyolcszorosa az Európai Központi Bank kamatszintjének.
Nálunk 8 százalék, miközben az EKB kamatszintje 1 százalék - mondta el, hozzátéve: a Cseh Nemzeti Bank alapkamatszintje 1,25 százalék, a lengyelé 3,5, a bolgáré pedig 1,71. Tehát ebből is jól látszik, hogy ez a kamatszint is rendkívül magas, és ilyen magas kamatszinttel a gazdaságot beindítani nem lehet - jegyezte meg.
A Fidesz korábban is többször világossá tette, hogy alacsony kamatra van szükség annak érdekében, hogy a kis- és közepes vállalkozások elérjék azt a szintet, hogy egyáltalán reményük legyen a hitel felvételére, és ezáltal a további működés biztosítására - jelentette ki Szijjártó Péter.