Áttörés a szabadságért
Áttörés a szabadságért címmel emlékezett hétfőn este az 1989. augusztus 19-i páneurópai piknikre a kereszténydemokratákhoz közel álló Konrad Adenauer Alapítvány a német fővárosban. A rendezvényen Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke felfedte, hogy a keletnémet csoportok Ausztriába meneküléséről híressé vált eseményen kívül további "áttörésre" készültek.
Dátum: 2009-08-25 09:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=137487
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:40:49.219802, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Lezsák Sándor beszámolt arról, hogy hogyan hozták létre a 80-as évek végén az ellenzéki Magyar Demokrata Fórumot (MDF), miként készültek a páneurópai piknikre, - és hogy készültek még az utána következő napokban egy újabb "áttörésre" is, amelyből végül a szeptember 10-i határnyitás miatt nem lett semmi. Az alelnök azzal zárta emlékezését: a szögesdrótot úgy bontottuk le, hogy a kezünk nem lett véres.
Pozsgay Imre egykori államminiszter visszaemlékezett arra, hogy 1989 májusának végén - első kelet-európai államférfiként - volt Nyugat-Berlin vendége. Az akkor elmondott, a múltat újfajta módon értékelő beszéde alapján kérték fel őt a szervezők a Sopron közelében rendezett piknik védnökének. Az eseményt több száz keletnémet használta ki arra, hogy átjusson Ausztriába.
A páneurópai piknik védnökének, Otto von Habsburgnak a lánya, Walburga Douglas Habsburg olvasta fel két évtizede a pikniken édesapja beszédét. Mint a Konrad Adenauer Alapítvány berlini rendezvényén elmondta, nem félt, hogy 1989. augusztus 19-én helyettesítenie kellett édesapját, a félelemnél sokkal nagyobb volt az öröme, hogy jó irányba mutatnak a magyarországi fejlemények. Néhány nappal a piknik után a moszkvai rádió német adásában hallott egy interjút Erich Honeckerrel, a keletnémet állam vezetőjével, aki tajtékzott a történtek miatt. Walburga szerint akkor vált világossá előtte, hogy augusztus 19-én, a páneurópai pikniken valami nagy dolog történt.
A berlini magyar nagykövet, Peisch Sándor köszöntőjében felidézte, hogy két évtizede a magyarok és a németek közösen nyitottak új fejezetet Európa történelmében. Akkor olyan szilárd emberi alapok teremtődtek, amelyekre azóta is építeni lehet a két ország kapcsolatait.