Fidelitas: Állítsuk helyre a magyar sport becsületét!
Dátum: 2009-08-25 14:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=137513
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:40:57.772555, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidelitas gratulál Debrecen város futballcsapatának, amiért tizennégy év után magyar klubcsapatként eljutott a Bajnokok Ligájának küszöbére. Meggyőződésünk, hogy teljesítményük már a ma esti mérkőzés eredményétől függetlenül is tiszteletet érdemel. Sajnos a DVSC eredménye kisebb csodának számít, ha figyelembe vesszük a magyar sportot, ezen belül a labdarúgást övező káoszt és kormányzati érdektelenséget. A terület állami támogatásának reálértéke évről évre csökken, a fiatalok többségének nincs, vagy csupán méltatlan körülmények között akad lehetősége sportolásra. Ebben a nehéz helyzetben az elmúlt évek minden bíztató kezdeményezése jobboldali önkormányzatok és civil összefogások nevéhez fűződik. A magyar lakosság csupán 9 százaléka végez rendszeres testmozgást, szemben az uniós átlag 25-30 százalékával. A következő kormánynak éppen ezért kiemelt feladata lesz a fizikai kultúra megbecsülésének visszaállítása. Erre a tömeg- és a versenysport területén egyaránt szükség van. A Fidelitas fontosnak tartja, hogy a jövőben minél több kistelepülés rendelkezzen saját, villanyvilágításos sportpályával és minél több közepes településen épüljön korszerű sportcsarnok, melyet az ott élők ingyenesen, vagy jelképes anyagi áldozat mellett használhatnak.
Ágh Péter,
a Fidelitas elnöke