Hatvan panelház felújítása kezdődik meg Kecskeméten
Kecskeméten a központi költségvetés és az önkormányzat 800-800 millió forintot meghaladó támogatásával, valamint hasonló nagyságrendű lakossági önrész vállalásával 60 társasház, 2775 iparosított technológiával épült lakás felújítása kezdődhet meg. Erről Zombor Gábor polgármester számolt be kedden, Kecskeméten tartott sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2009-08-25 15:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=137518
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:40:59.432931, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter 2008-ban kiírt pályázatokat értékelte, és a Kecskemét közgyűlése által támogatott 72 társasház pályázata közül 60-at támogatott - mondta a polgármester.
Kecskemét városa mind a 72 társasház pályázatához biztosítja költségvetésében az önkormányzati támogatás összegét, mert 1.079 millió forintot különített el 2009. évi költségvetésében.
Az új kiírás szerint az önkormányzatok pénzügyi támogatása ezután nem feltétele a pályázatoknak, ennek ellenére Kecskemét önkormányzata a továbbiakban is hasonló mértékben támogatja a felújításokat - fűzte hozzá Zombor Gábor.
Kecskeméten ebben az évben így kétszer annyi társasházat újítanak fel, mint a pályázat kiírása, 2006 óta összesen. Ettől az évtől a társasházak bonyolítják a közbeszerzéseket. A polgármester bejelentette: az önkormányzat csak a felújítások végén, a műszaki átadás után fizeti ki a vállalt támogatást, de azt is ellenőrizteti, hogy megfelelő minőségű anyagokat építenek-e be a házakba.