Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az MSZP-t és az SZDSZ-t most sem az ország érdekli

Szijjártó Péter szerint az MSZP és az SZDSZ, Bajnai Gordon és Kóka János kedden arról egyezkedtek, hogy - az ország érdekével ellentétesen - hogyan tudják még néhány hétig, néhány hónapig kitolni a hatalmukat.


Dátum: 2009-08-25 16:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=137521
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:41:00.491647, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz elnöki stábjának vezetője ezt azután mondta, hogy az SZDSZ parlamenti képviselőcsoportjának több tagja - így például Kóka János frakcióvezető - kedden a jövő évi költségvetésről egyeztetett a Parlamentben a kormányfővel és a pénzügyminiszterrel.

Az ellenzéki politikus sajtótájékoztatóján úgy vélekedett: az látszik, hogy ahogyan az elmúlt hét évben, most sem az ország érdekli az MSZP-t és az SZDSZ-t, csupán az, hogyan tudják meghosszabbítani hatalmukat. "Amit ma láthattunk, az nem az ország érdekét, hanem mindössze két, immáron maroknyivá zsugorodott párt érdekét szolgálja" - fogalmazott Szijjártó Péter.

Közölte: a kedden egyeztető két párt közös, hétéves kormányzásának következménye, hogy az ország mély szociális válságba sodródott, és betonbiztos európai sereghajtóvá vált.

Az egyeztetés résztvevőit, Bajnai Gordont, Kóka Jánost, az MSZP-t és az SZDSZ-t senki, soha semmire nem hatalmazta fel azzal kapcsolatban, amit most csinálnak, így nekik semmifajta felhatalmazásuk nincs arra, hogy további megszorításokkal keserítsék meg az emberek életét - jelentette ki Szijjártó Péter, kifejtve: semmilyen felhatalmazásuk nincs arra, hogy bezárjanak kétezer kilométernyi vasútvonalat, hogy elvegyenek 120 milliárd forintot az önkormányzatoktól, illetve, hogy ellehetetlenítsék a magyar egészségügyet.

A kedd délutáni egyeztetés után Kóka János újságíróknak azt mondta, az SZDSZ-frakció arra kérte a kormányt, úgy tervezze meg a költségvetést, hogy legyen fedezete a 2010-11-re elhatározott adócsökkentésnek. A frakcióvezető közölte: az SZDSZ-frakció azt javasolta a kormánynak, hogy "véssék kőbe" a következő két évre tervezett adócsökkentést is.

Kapcsolódó elemek