Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Akár félmilliárdot is visszaperelhetnek a BKV-tól

Akár félmilliárd forintot is visszaperelhet a BKV-tól trolis szakszervezete, miután a Fővárosi Bíróság jogerősen kimondta: a BKV mulasztást követett el, amiért nem módosította időben a trolibuszvezetők bérezési formáját - mondta kedden az MTI-nek Szabó István, a Budapesti Trolibuszközlekedési Dolgozók Szakszervezetének elnöke.


Dátum: 2009-08-25 17:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=137525
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:41:01.694265, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A BKV korábban azt vállalta, hogy 2009. január elsejével áttér az egyedül a trolibuszvezetőknél alkalmazott teljesítmény alapú bérezésről az órabérre, de ezt a Fővárosi Bíróság másodfokú, jogerős ítéletének értelmében elmulasztotta, mivel most is teljesítmény alapon kapják a trolisok a fizetésüket - fejtette ki Szabó István, hozzátéve: emiatt - ha pontosak a számításaik - akkor mintegy félmilliárd forintos kár érte a trolibuszvezetőket. Ezt a dolgozók peres eljárásban behajthatják a BKV-n - fűzte hozzá.

Hangsúlyozta: azt sérelmezik a legjobban, hogy miközben a BKV 8-10 havi munkaviszony után több tízmilliós végkielégítéseket fizet ki, arra már nem maradt pénz, hogy a trolisok bérelszámolását a munka törvénykönyvében leírtakhoz igazítsa. Ennek költsége mintegy 30 millió forint lett volna - mondta.

Kapcsolódó elemek